2008. május. 07. 15:40 Eduline Utolsó frissítés: 2008. május. 08. 12:16 Közoktatás

Meglépett 21 kínai diák a pécsi egyetemről

Eltűnt 21 diák a Pécsi Tudományegyetemről. A Népszabadság információi szerint könnyen lehet, hogy a diákok eleve csak a vízum megszerzése miatt jelentkeztek a magyar képzésre, hogy aztán továbbálljanak valamelyik EU-s tagországba.

A múlt év végén ugrásszerűen megnőtt a kínai diákok érdeklődése a PTE iránt: novembertől mostanáig 87-en jelentkeztek az egyetem három hónapos angol nyelvű előkészítő kurzusára. Áprilisban összesen 32 kínai diák érkezett Pécsre, ám alig egy héttel később 21 hallgató egyik napról a másikra eltűnt a városból. A kínai csapat kiköltözött az egyetem vendégházából, és nem tájékoztatott senkit távozása okáról.

A lap megkereste a PTE nemzetközi oktatási központjának vezetőjét, aki elmondta, hogy a 21 diák mindegyike a dél-kínai Fujian tartományból származik és az egész csapatot egyazon kínai ügynökség hozta Pécsre. Az intézmény jelezte az ügynökségnek a történteket, de a cég úgy reagált, hogy nem érti a kínai diákok távozásának okát. Az egyetem ezek után jelezte a történteket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal régiós igazgatóságának. Ez állítólag „megtette a szükséges intézkedéseket”, ami a Népszabadság információi szerint annyit jelent, hogy kiadták a körözést ellenük.

A lap megkeresett több hazai egyetemet és főiskolát is; mint kiderült, már mindenkinek voltak hasonló tapasztalatai, a budapesti Corvinus Egyetem legbizarrabb ügye például egy nigériai fantom-egyetemmel volt. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

(Forrás: http://hvg.hu/helyiertek/20080506_pecs_pte_kinai_diak_egyetem_vizum.aspx)

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.