2008. május. 06. 10:44
Edupress
Utolsó frissítés: 2008. május. 06. 11:17
Közoktatás
HVG nap lesz Szegeden
A Heti Világgazdaság című hetilap mutatkozik be a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában május 8-án. Két szakmai előadás hangzik el, majd tárlat nyílik a HVG címlapokból.
A látogatók koradélután, 14 órától előadást hallhatnak a Bérelt barakktól a saját székházig címmel. A HVG piaci stratégiájáról, a cég gazdasági és marketing tevékenységéről. Mit és miért hirdetnek a HVG-ben? Hogyan profitálhatunk az eredményekből és mit tanulhatunk a hibákból?
Az elmúlt 28 év sikerének titkáról tart előadást Breitner Miklós, a HVG Zrt. stratégiai igazgatója.Később, 16 órától a Hogyan lesz hetilap a magyar almaexport kimaradásból? címmel a lap szerkesztési elveiről, kommunikációjáról, a kép és szöveg kapcsolatáról beszél Horváth Zoltán, a HVG főszerkesztő-helyettese, címlapszerkesztő. Érinti a címlapok szerepét és funkcióját, valamint kitér a sértődésekekre és perekre.
18 órától kiállítás látható a HVG címlapjaiból. A tárlatot megnyitja: Dr. Badó Attila hallgatói és közkapcsolati rektorhelyettes. A megnyitót követően beszélgetésre lesz lehetőségük a részvevőknek az alkotókkal.
(www.edupress.hu)