2008. május. 03. 13:22 Edupress Utolsó frissítés: 2008. május. 04. 13:46 Közoktatás

e-learninges tehetségkutató verseny

Döntőre készül azon hat, dunántúli középiskolás zenekar, amely a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának Legyél a saját zenei menedzsered! nevet viselő e-learninges tehetségkutató versenyének elődöntőjéből továbbjutott.

Az elődöntőben a szakértőkkel folytatott internetes konzultációkat követően gyakorlati feladatokban kellett összemérniük tudásukat a csapatoknak. A résztvevők biográfiát, sajtóanyagot írtak, elkészítették egy-egy koncertjük plakátját, megtervezték CD-borítójukat, elkészítették a zenekar marketing és promóciós-tervét, de letesztelhették hangszerismeretüket is.
A többek között Berta András (PANKKK), Molnos Kata (High hopes Fesztivál) és Horváth Károly (Utcazene Fesztivál) részvételével összeállt szakértő zsűri magas színvonalúnak értékelte a fiatalok teljesítményét, igaz a helyesírásuk nem is egy feladat végrehajtása során némi kívánnivalót hagyott maga után.

Az elődöntőn 400 pontot gyűjthettek össze a csapatok, ez alapján a legjobb hat csapat mutathatja be zenei tudását a XX. Veszprémi Egyetemi Napok keretében május 10-én a Nagysátorban. A zenekarok Bajáról, Dunaújvárosból, Barcsról, Szentgotthárdról érkeznek, míg Veszprémből két zenekarnak: a Zhe Band és A Mindenható Palacsintákból 3Wai-re keresztelt bandáknak szurkolhat a közönség a stúdióidőt, lemezsokszorosítást és fellépési lehetőséget jelentő fődíj megnyeréséért.

A zenei stílus sokszínű lesz, az alternatív rocktól a metálon keresztül az elektronikus-indie-rock műfajig mindenféle zene várja az érdeklődőket.

Tervezett program:
18.20-19.00 3Wai
19.20-20.00 Forráspont
20.20-21.00 Doom Angel
21.20-22.00 Tüzes elemek
22.20-23.00 Zhe Band
23.20-24.00 Mizantrop

24.00 Eredményhirdetés, díjátadás

Helyszín: Coca-cola Nagysátor, Veszprémi Egyetemi Napok (VEN).

(www.edupress.hu)
Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.