Rajtolt a HVG Állásbörze Közoktatás
Edupress

Rajtolt a HVG Állásbörze

Megnyitotta kapuit a HVG Állásbörze és Országos Képzési és Karriernapok tegnap délelőtt. A résztvevőket Szauer Péter, a HVG vezérigazgatója és Dr. Bóday Pál, az Országos Humánpolitikai Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte. A SYMA Sport- és Rendezvényközpontban megrendezett eseményen ma is várják az állás- és képzéskeresőket, a frissdiplomásokat és a tapasztalt szakembereket egyaránt.

Számos egyetem és főiskola szervez állásbörzét hallgatói számára, a HVG rendezvénye azonban intézményektől függetlenül kínál lehetőséget az álláskeresésére, és igyekszik kitölteni azt az űrt, mely a munkavállalói és munkáltatói oldal között áll fenn. A megjelent vállalatok, cégek munkatársaival folytatott kötetlen beszélgetések segítenek az információgyűjtésben és alkalmat adnak arra, hogy a két fél kölcsönösen megismerje egymást - emelték ki a megnyitón.

Dr. Bóday Péter beszédében három lényeges tényezőt nevezett meg a folyamatos fejlődés és előrelépés szempontjából, melyek közül az eszköz és a tőke a megfelelő ötlet mellett bármikor felsorakoztatható, a jó minőségű emberi erőforrás viszont pótolhatatlan és nélkülözhetetlen. A környezet "egyre intenzívebb változásai rugalmas alkalmazkodási képességet követelnek meg a szervezetektől" - mondta el a szakértő, aki szerint a siker kulcsa a hasonló váltásokra kész munkaerőben rejlik.

Élő álláspiacnak nevezte az eseményt Szauer Péter, aki "minél több üzlet megkötését" reméli a börzétől, melyre a számos kiállító szervezet, cég, szolgáltató, és felsőoktatási intézmény jelenléte a biztosíték. A standok mellett több előadás, szakmai fórum, valamint az álláskeresés hátterét biztosító tanácsadás várja az érdeklődőket ingyenes programjaival.

(www.edupress.hu)
Hét hírei: fizetés nélkül táboroztatnak a tanárok, mutatjuk, milyen diákkedvezményeket kaphattok a nyáron Közoktatás Gál Luca

Hét hírei: fizetés nélkül táboroztatnak a tanárok, mutatjuk, milyen diákkedvezményeket kaphattok a nyáron

Összegyűjtöttük, miket kell átnézni a Felvi oldalán ahhoz, hogy biztosan jó legyen a jelentkezésetek a felsőoktatási felvételin. Van, ahol már elindult a jelentkezés az iskolakezdési támogatás igénylésére. Kiderült, miért nem emeli a kormány a családi pótlék összegét - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.