2008. április. 15. 12:38 Eduline Utolsó frissítés: 2008. április. 16. 12:47 Közoktatás

Kalevala Horváth Csaba társulatával, április 18-20 a Trafóban

Horváth Csaba koreográfus, ezen az estén, ezt a varázslatos erővel bíró eposzt jeleníti meg. Saját formanyelvét ötvözi a kortárs zenei világ egyik kiválósága, Nils Petter Molvaer által komponált művel, s a Kalevalából kiemelt szövegrészekkel.

A Kalevala a finn nép ősi életéről, a világról alkotott képzeteikről, és rendkívüli képességekkel rendelkező hősökről szól. Az a „fizikai táncszínházi” stílus, mely a koreográfus legutóbbi munkáiban fogalmazódik meg, ebben az alkotásban teljesedik ki. A runók (dalok), a tánc és a zene különleges harmóniában elegyednek egymással.

Horváth Csaba társulata

Horváth Csaba a néptánc felől érkezett a kortárs világába, koreográfusi pályafutása tíz éve a Duhaj című koreográfiával indult. Előadóként a Honvéd együttestől Kovács Gerzson Péter TranzDanz formációján át számos produkcióban közreműködött, majd nyolc éven át a Közép-Európa Táncszínház koreográfusaként dolgozott, mielőtt 2005-ben megalapította saját társulatát, a Fortedanse-t. Nézőink 2007 januárjában, majd idén szintén januárban találkozhattak a társulat legutóbbi, A testek felszínének esetleges állapotairól című darabjával. Horváth Csaba 2007-ben Lábán Rudolf-díjat kapott.

A szereplők

Vejnemöjnen: Mucsi Zoltán
Ilmarinen: Andrássy Máté
Louhi: Földeáki Nóra
Louhi férje, Jegesmedve: Mercs János
Louhi lánya: Varga Gabi
Szauna: Kádas József
Lemminkejnen, Fejsze: Krisztik Csaba
Kullervó, Kés: Mészáros Tibor
Csapos, Sör: Horváth Lajos Ottó
Nap: Vati Tamás
valamint Blaskó Borbála, Barta Dóra, Túri Lajos

Író: Szálinger Balázs
Díszlet: Antal Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Dramaturg / asszisztens: Gyulay Eszter
Táncasszisztens: Laczó Zsuzsa
Zene: Nils Petter Molvaer
Fény: Abuczki István

(Forrás: http://www.trafo.hu/programs/1339)

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.