2008. március. 31. 15:19 Edupress Utolsó frissítés: 2008. április. 01. 09:47 Közoktatás

Közgazdálkodj okosan több mint ezer résztvevővel

Harmadik alkalommal rendezett országos középiskolai vetélkedőt a Magyar Nemzeti Bank. A "Monetary - közgazdálkodj okosan" elnevezésű megmérettetésre idén 313 csapat jelentkezett. A háromfordulós - internetes és helyszíni versengésből álló - vetélkedő 1.000.000 forintos fődíját a Vácról érkezett Boronkay csapat vihette haza.

A Monetary - közgazdálkodj okosan vetélkedő egy olyan oktató-ismeretterjesztő országos verseny, amely az ifjúság számára fontos és hasznos információkat közvetít. Célja, hogy a gazdaság látszólag bonyolult folyamatait egyszerű, közérthető formában tárja a fiatalok elé, megvilágítva az egyes, első látásra talán nehezen érthető gazdasági döntések okait és lehetséges következményeit.

Az idei vetélkedő 2007 októberében indult, és a csapatok három fordulón keresztül juthattak el a mai döntőbe. Az internetes fordulók után a résztvevőknek a jegybanki függetlenségről kellett esszét írniuk, majd írásaikat prezentációk keretében meg kellett védeniük az MNB szakértőiből álló zsűri előtt. Az elődöntők Győrött, Budapesten, Pécsett, Szegeden, és Debrecenben voltak.

A játék harmadik fordulója, és egyben a döntője egy, a monetáris politika mechanizmusát bemutató szimulációs feladat, ennek kommunikációja és kérdések alapján a döntések megvédése. A vetélkedőn részt vevő csapatok közül a Vácról érkezett Boronkay csapat bizonyult a legjobbnak. A csapat tagjai: Füstös Nikoletta, Csurja Csaba, Kóré András és Lám István a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban tanulnak, felkészítő tanáruk: Vácy Emese.

Második helyen a mosonmagyaróvári Bolyai János Közgazdasági Szakközépiskolában tanuló BankáRock, harmadik helyen a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola diákjaiból álló Equilibrium, negyediken az egri Neumann János Középiskola és Kollégium Bapd csapata, míg ötödik helyen a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola AgyTRÖSZT csapata végzett. Mind az öt, döntőbe jutott csapat jelentős pénzjutalomban részesült, 1.000.000, 750.000 és 500.000 forintot vihettek haza a dobogósok, míg a döntőben helyezést el nem érő két csapat 250.000 és 100.000 forintot kapott.

Az MNB rendkívül sikeresnek és hasznosnak ítélte a Monetary-vetélkedőt, amelyet szándékai szerint a jövőben is megrendez, így teremtve lehetőséget minél többeknek arra, hogy betekintést nyerjenek az ország egyik legfontosabb gazdasági intézményének működésébe.

A vetélkedővel kapcsolatos információk és a 2008 őszén induló új vetélkedő tudnivalói a www.monetary.mnb.hu honlapon találhatók.

(www.edupress.hu)
Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.