2008. március. 19. 14:40 Edupress Utolsó frissítés: 2008. március. 20. 10:43 Közoktatás

Tiltakoznak a francia pedagógusok

Harmadik alkalommal tüntettek országszerte a francia pedagógusok március 18-án, kedden a több ezer középiskolai tanári állás megszüntetését célzó oktatási minisztériumi szándék ellen.

A valamennyi pedagógus szakszervezet által támogatott tiltakozáson a tanárok és velük szolidáris diákjaik közösen vonultak fel a nagyobb városok utcáin. Párizsban és környékén a tanárok 90 százaléka tüntetett, akik a nebulókkal együtt tízezres tömeget alkotva hirdették ellenszenvüket a kormányzati elhatározással szemben, mely szerint a jövő tanévtől összesen 11 200 tanári munkahelyet szüntetnek meg.

A francia középiskolai pedagógusok legnagyobb szakszervezete, az SNES-FSU attól tart, hogy a jelenlegi kormányzat a ciklus 2012-es végéig összesen 80 ezer munkahelyet számol fel, az átszervezések miatt pedig növekedni fog egyes tanárok munkaideje, illetve az osztályok létszáma is. A kormányzat szerint a csökkenő gyermeklétszám miatt van szükség az intézkedésre, hiszen szeptembertől 14 ezerrel kevesebben kezdik meg középiskolai tanulmányaikat Franciaországban.

(Forrás: www.stop.hu)

(www.edupress.hu)
Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.