2008. március. 05. 16:25 Edupress Utolsó frissítés: 2008. március. 06. 11:09 Közoktatás

Fejlesztések a Dunaújvárosi Főiskolán

A Dunaújvárosi Főiskola kampusz-fejlesztésének látványos és kevésbé látványos szakaszai folyamatosan váltják egymást. Az ebben a tanévben szinte teljesen kicserélődött M-épület, a főépület takarásában lévő műszaki szárny használatba vételére még ebben a hónapban sor kerül, miközben több helyen is megkezdődtek a bontási munkálatok - közölte a főiskola az EduPress-szel.

Az oktatási tárca programja szerinti kampusz-fejlesztés harmadik, egyúttal záró szakaszához érkezett a Dunaújvárosi Főiskola. A magántőkéből finanszírozott, állami és intézményi törlesztéssel megvalósuló úgynevezett PPP (Public Private Partnership) program utolsó ütemében újabb oktatási és szolgáltatóegységek valósulnak meg várhatóan még ez év novemberére.

A 2006 őszén átadott A-épület eddig elzárt területén egy kétszáz fős konferenciatermet és egy nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas sportcsarnokot alakítottak ki. A Dózsa György úti kollégiumok közötti épületek is újjászületnek. A Gépészeti Intézet helyén a DF Szabadidő- és Fitnesz Centruma épül meg, amelyben a kondizás mellett fallabdázásra és bowlingozásra is lesz lehetőség, sőt egy minibárra alapozva a biliárd, a rex és a dart szerelmesei is nyilván itt tanyáznak majd.

Azt remélik az egykori Menza, a főiskola étterme is üzemelni fog még a tél beállta előtt, ahol a százhatvan férőhelyes önkiszolgáló részleg mellett egy hatvanfős különteremmel is bővül nem csak a DF vendéglátása.

(www.edupress.hu)
Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.