Vita: Pro és kontra a tandíjról Közoktatás
Edupress

Vita: Pro és kontra a tandíjról

A felsőoktatási reform egyik legfontosabb és mostanában legtöbbet emlegetett elemével, a képzési hozzájárulással kapcsolatosan fejti ki álláspontját Magyar Bálint és Pokorni Zoltán március 4-én a Közgázon. A volt oktatási miniszterek a jelenlévők kérdéseire helyben válaszolnak.

A népszavazás előtt minden valószínűséggel az utolsó éles vitára készül Magyar Bálint és Pokorni Zoltán. A legnagyobb ellenzéki párt oktatási szakembere és a kormány fejlesztéspolitikai államtitkára újságírók, hallgatók és érdeklődők előtt mutatja be a képzési hozzájárulással, másik nevén a tandíjjal kapcsolatos érveit.

Februárban mindkét párt országos kampányba kezdett a népszavazási kérdésekkel kapcsolatosan. Magyar Bálint körútra indult, melynek keretében egyetemi helyszíneken sajtónyilvános vitákon vett részt. A rendezvényeken újságírók és hallgatók előtt elmondta, hogy a tandíjjal a hallgatók nem járnak rosszul, hiszen az összeg az intézménynél marad, és annak felét ösztöndíjakra kell fordítani. Hangsúlyozta, hogy aki jól tanul, tandíjmentes lehet, vagy magas ösztöndíjat kaphat. Aki pedig gyengén tanul, fizet, így finanszírozza a jól tanuló ösztöndíját.
Az államtitkár úgy fogalmaz, hogy a képzési hozzájárulás fizetése egyfajta személyes felelősségvállalás, befektetés, amelyből a végezettek később profitálhatnak, kétszer, két és félszer magasabb fizetést, és élettartamuk is 16 évvel magasabb lesz.

A Fidesz politikusa ezzel szemben azt mondja, nem elegáns a választások előtt megígérni, hogy nem lesz tandíj, sőt egy ingyen diplomát ígérni mindenkinek, majd utána bevezetni a tandíjat. Felhívta a figyelmet, 14 évvel ezelőtt valóban úgy gondolta a Fidesz, hogy a felsőoktatásban a diákok köre tandíjjal bővíthető, ha az differenciált, szakonként és diákonként különböző, természetesen emellett ott volt a diákhitel lehetősége.
Elmondása szerint a Bokros-csomag okozta "megrázkódtatás" gondolkoztatta el először a Fideszt, hogy szabad-e ilyen feszültséggel terhelni a felsőoktatást, és a 94-98-as kormányzati ciklusban alaposan megvizsgálva a helyzetet, az elérendő célokat úgy döntöttek, nem szükséges ezzel az eszközzel élni.

A tandíjvita időpontja: március 4. 16.00
A tandíjvita helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem, földszint IV. előadó (IX. kerület, Budapest, Fővám tér 8.)

A vita nyilvános, helyfoglalás érkezési sorrendben.

(www.edupress.hu)
Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai Érettségi-felvételi Székács Linda

Nehéz átlátni, de nem lehetetlen - itt vannak a 2025-ös felvételi pontszámítási szabályai

Bár maradt az 500 pontos rendszer, a korábbi évekhez képest 2024-ben megváltozott a felsőoktatási felvételi pontszámításának összes szegmense. Kevesebbet érnek a középszintű érettségik, a többletpontokról és a pontszámításhoz szükséges érettségi tárgyakról pedig központi szabályok helyett az egyetemek dönthetnek. A diákok többsége még nem annyira látja át az új rendszert, ezért mi is segítünk azt megérteni.