A véghajrában változtatták meg a továbbtanulás feltételeit
Meglepetések érhetik azokat a továbbtanuló diákokat, akik elmulasztják a Felsõoktatási Felvételi Tájékoztató hivatalos kiegészítését áttekinteni - írja a Magyar Hírlap.
Alig két héttel az egyetemi, fõiskola alapképzésre való jelentkezés határideje elõtt, számos intézmény módosította a felvételi követelményeket, a képzési hozzájárulás összegét. Elõfordul, hogy a tavaly meghirdetett szakokra hiába jelentkeznek a diákok, mert szeptembertõl mégsem indul el a képzés.
A Nyíregyházi Fõiskola bõvítette képzési kínálatát, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem azonban két szakon nem indíthatja el a korábban meghirdetett alapképzését: a védelmi igazgatási, valamint a biztonság- és a védelempolitika államilag finanszírozott alapképzésre azért nem vehetnek fel diákokat, mert az oktatási minisztérium végül nem engedélyezte a központilag támogatott hallgatói helyek kialakítását. Az említett szakokon a minisztérium döntésének értelmében csak azok a fiatalok tanulhatnak, akik a felvételi követelmények teljesítésén túl vállalják, hogy költségtérítéses hallgatóként kifizetik a 130 ezer forintos tandíjat félévenként.
A diákoknak már csak nyolc napjuk marad, hogy a változó feltételek között eldöntsék, melyik egyetem, fõiskola alapképzésére jelentkeznek.
(Forrás: Magyar Hírlap)