2008. január. 30. 11:28
Edupress
Utolsó frissítés: 2008. január. 31. 10:10
Közoktatás
Átadták a Hallgatói Szolgáltató Központot Debrecenben
Prof. Dr. Pálinkás József, a Tudományegyetemi Karok elnöke adta át ma délelőtt 10 órakor a Hallgatói Szolgáltató Központot Debrecenben, melyet a hallgatói ügyek gyorsabb intézése, illetve a kari tanulmányi osztályok tehermentesítése érdekében alakítottak ki.
A Hallgatói Szolgáltató Központ a Tudományegyetemi Karok négy egységének, a Bölcsészettudományi, Informatikai, Természettudományi és Technológiai, valamint a Zeneművészeti Karoknak a hallgatóit szolgálja ki. A központ feladatai közé tartozik: a felvételi adatnyilvántartás (szerver) működtetése, beiratkozáskor: hallgatói jogviszony igazolás kiadása, féléves érvényesítő matricák kiosztása, valamint a diákigazolvány-ügyintézések, a tanulmányi ösztöndíjügyek és számfejtések, a diákhitel-tanácsadás, és a térítési díjak kivetése, számlák kibocsátása, igazolások kiadása, felnőttképzési szerződések kezelése, illetve a hallgatói személyes és hallgatói jogviszony adatok karbantartása.
Dr. Végső János, a Tudományegyetemi Karok legfrissebb szolgáltató egységének vezetője megnyitójában kiemelte, hogy a kari jellegtől független hallgatói adminisztrációs feladatokat átvállaló központ azzal segíti és biztosítja a kari tanulmányi osztályok hatékony működését, hogy kiveszi azok eddigi feladatköréből a HSZK által a jövőben koordinált hallgatói ügyeket, így a tanulmányi osztályok munkatársai erőteljesebben tudnak oktatásszervezési feladataikra koncentrálni.
Ez természetesen azt is jelenti, hogy a Hallgatói Szolgáltató Központban gyorsabban, célorientáltabban tudják majd az egyetemisták ügyeiket intézni, hiszen egy specializált, 21. századi technikával felszerelt irodában várják a hallgatókat, akik akár a kollégiumi szobákból is bejelentkezhetnek az ügyintézőkhöz.
Webes elérhetőség: hszk.tek.unideb.hu.
(www.edupress.hu)