Sebestyén Júlia a negyedik helyen végzett a zágrábi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A 2004-ben Európa-bajnok magyar műkorcsolyázó a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Kar műszaki menedzser szakos hallgatója.
A sportriporterek tudósítása szerint a 26 éves sportoló kevesebb, mint három ponttal maradt le a dobogóról. Sebestyén Júlia utolsóként futotta kűrjét a zágrábi versenyen, mindvégig szenzációsan teljesített, kizárólag egy dupla Axelből érkezve tette jégre a kezét, így a pontozóktól kapott értékelés alapján a negyedik helyen végzett.
Nyilatkozatában nem tűnt elkeseredettnek, sőt büszke volt helyezésére. Mint mondta, számára az volt a legfontosabb, hogy jól fusson, a magyar tábor biztatásától kísérve pedig szinte otthon érezte magát. Edzője, Gurgen Vardanjan, viszont igazságtalannak ítélte, hogy Júlia lemaradt a dobogóról, szerinte nem volt reális a pontozás.
A miskolci születésű műkorcsolya-bajnok három évesen kezdett el ismerkedni a jéggel a Tiszaújvárosi Sport Klubban, melynek mai napig is tagja. A "korisuli" óta számtalan sikert ért el, melyeknek érdekében minden héten 15 órát gyakorol Budapesten és Szlovákiában. Már diplomás, 2005. július 7-én kiváló eredménnyel végzett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara korcsolya szakedzői és a sportszervező- sportmenedzseri szakán.
Jelenleg a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Karán műszaki menedzser szakos hallgató. A korábbi sikereiért a főiskolán Rektori Dicséretet kapott, és kiemelt ösztöndíjasként folytathatja tanulmányait.
2004. március 15-én a Magyar Köztársaság Lovag Keresztje kitüntetést vehette át, illetve Tiszaújváros díszpolgárává avatták. 2006-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobb női sportolójának díját kapta meg az Észak-Magyarország sportújságíróinak szavazatai alapján. 2007 februárjában a Nemzetközi Fairplay Diplomát vehette át, mert 2006-ban betegen is vállalta a versenyzést annak érdekében, hogy hazánk még egy részvételi helyhez jusson a torinói téli olimpián.
A Képes Sport felmérése szerint 2007-ben a legismertebb aktív magyar női sportoló a világon.
(www.edupress.hu)