Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara (ELTE TTK) január 11-én 9 órai kezdettel nyílt napot rendez az egyetem lágymányosi kampuszán. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhetnek a kar képzési lehetőségeivel, hallgatói életével, illetve tájékozódhatnak a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról. Kiemelt szakmai szempont a BSc képzésekkel történő elhelyezkedés és továbbtanulási lehetőségek bemutatása, és részletes tájékoztatást adnak a tanárképzésről.
A minden évben megrendezett kari nyílt nap idén is számos újdonsággal várja a Természettudományi Kar iránt érdeklődőket.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ meghívott szakértője tájékoztató előadást tart a Felvételi eljárás szabályainak változásairól és következményeiről, majd a Kari Felvételi Iroda standjánál válaszol a felmerülő egyedi kérdésekre. A Felvételi Iroda standján az iroda munkatársai segítenek a felvételi jelentkezési lap kitöltésében. Az eljárás változásairól, az oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások és tájékoztató standok mellett, a látogatók testközelből ismerkedhetnek a kar mindennapi életével, munkájával. A Hallgatói Önkormányzat közreműködésével bemutatják a kari diákélet sokszínűségét.
Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány emelt szintű írásbeli próbaérettségi vizsgát szervez, illetve bemutatja érettségi előkészítő tanfolyamát."Idegenvezetéssel" látogathatók az Egyetemváros olyan állandó szakkiállításai mint az ELTE-TTK Természetrajzi Múzeuma (Történeti Ásvány-Kőzettár, Biológiai és Paleontológiai Múzeum) vagy a Bakos Tibor matematikai gyűjtemény.A rendezvény helyszíne és időpontja:1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C.január 11., regisztráció 9 órától
További információk a programokról: ELTE-IK és ELTE-TTK Felvételi IrodaHonlap: http://ttkto.elte.hu/felveteli/index.htmTelefon: 06 (1) 372-2566.(www.edupress.hu)