2008. január. 07. 15:53
Edupress
Utolsó frissítés: 2008. január. 07. 18:11
Közoktatás
Nyitott kapuk Győrben
Nyitott kapuk címmel tart továbbtanulási rendezvényt a Széchenyi István Egyetem január 8-án, kedden. A jelentkezési stratégiához szükséges információk mellett a tanulmányok rendszere és követelményei, a diploma megszerzése utáni elhelyezés is kiemelt szerepet kap a szakok bemutatásakor.
A Városi-Egyetemi Csarnokban 8 órától fogadják a Nyitott kapuk programra érkezőket.
10 órától a tanulmányi épület nagyelőadóiban dr. Író Béla főtitkár és dr. Koren Csaba rektorhelyettes a Széchenyi István Egyetemen választható képzésekről ad tájékoztatást az érdeklődőknek, elsősorban a végzős középiskolásoknak.
11 órától az egyetem hallgatói, oktatói a Városi-Egyetemi Csarnokban épített standokon a szakképzések mellett bemutatják az intézmény informatikai hátterét, kollégiumait, a hallgatói szervezeteket. Felvilágosítást nyújtanak az elnyerhető tanulmányi és szociális ösztöndíjakról, az Erasmus és más európai képzési ösztöndíjakról, érintve a külföldi részképzéseket, a karrier-lehetőségeket is. Aki az egyetemi élet egyéb "lényeges" aspektusait is meg szeretné ismerni, annak a testnevelés, sport színtereit, a zenekarokat, az egyetemen működő szervezetek és cégek (Universitas-Győr Alapítvány, Universitas-Győr Nonprofit Kft., Pannon Work Iskolaszövetkezet, éttermek, büfék, könyv- és jegyzetboltok) szolgáltatásait is bemutatják.
A mérnökképzés laboratóriumait a szakok végzősei mutatják be. A térség városaiból itt tanuló széchenyis hallgatók külön beszélgetéseken találkoznak az egykori középiskolájukból érkező diákokkal. A határon túli magyarok, különös tekintettel a felvidéki fiatalok győri továbbtanulási lehetőségeiről több helyszínen adnak tájékoztatást. A tanulmányok gazdasági és munkaerő-piaci hátterét, színhelyét adó Győr és a térség értékei külön standon jelennek meg.
A regisztrált érdeklődők sorsolásokon vesznek részt. A sorsolások fődíja egy-egy MP3 lejátszó lesz.
Az Universitas-Győr Alapítvány ötödik alkalommal hirdeti meg jelentkezési motiváló programját. Aki nappali képzésre jelentkezik 2008-ban a Széchenyi István Egyetemre, felvételt nyer, beiratkozik, elkezdi tanulmányait, részt vehet egy sorsoláson. A díj ismét három notebook lesz.
A tíz legmagasabb pontszámmal bejutó hallgató 50-50 ezer forint kezdési támogatást kap, míg a legtávolabb lakó tíz hallgató az első évre havi ötezer forint közlekedési hozzájárulásban részesül. A sorsolás hagyományosan 2008. szeptember elején, a tanévnyitó ünnepségen lesz.
(www.edupress.hu)