2007. december. 19. 10:31
Edupress
Utolsó frissítés: 2007. december. 19. 13:20
Közoktatás
A gyakorlati képzést erősíti az együttműködés
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem rektora, Dr. Rédey Ákos és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, Margittai Miklós Veszprémben, december 18-án.
A többéves kapcsolat szabályozott keretek között történő megerősítésének célja, hogy minél több hallgató mélyíthesse elméleti tudását gyakorlati ismeretek megszerzése által. Dr. Rédey Ákos hangsúlyozta a szakmai gyakorlat kiemelt szerepét Bologna rendszerben.
A naprakész ismeretek megszerzését akár a szorgalmi időszak közben, vagy a nyári időszak alatt legfeljebb 40 fő számára teszi lehetővé az MVH, céljuk megismertetni a hallgatókkal a folyton változó uniós agrár- és vidékfejlesztési politikához történő alkalmazkodás lehetőségeit. A Pannon Egyetem gyakorlatorientált képzési struktúrájához illeszkedve nemcsak az agrártudományi képzésben részt vevők, hanem a Bölcsészettudományi, Gazdaságtudományi, Mérnöki és Műszaki Informatikai Kar hallgatói is kamatoztathatják tudásukat az MVH-nál. Akár szakdolgozatuk elkészítésében is együttműködnek majd a szervezettel, bekapcsolódhatnak az EU ágazatfejlesztési politikájába, a hivatal pedig helyet biztosít a magasan képzett munkaerőnek, a program segítségével kiválasztják a legjobbakat, akiknek munkalehetőséget is kínálnak.
Dr. Soós Kálmán, az MVH Veszprém megyei kirendeltségének vezetője elmondta, hogy a munkatársak csaknem fele kötődik jelenleg a Pannon Egyetemhez, terveik között szerepel a képzési palettán új, a gyakorlati igényeket kiszolgáló vidékfejlesztési, területfejlesztési menedzser szak indításában történő szoros együttműködés az egyetemmel. A gyakorlat és elmélet tehát tovább erősíti egymást a képzésben és kutatásban egyaránt.
(www.edupress.hu)