2007. december. 07. 15:15 Edupress Utolsó frissítés: 2007. december. 10. 09:40 Közoktatás

A középiskolai tanárok petícióval tiltakoznak

A természettudományos tárgyakat oktató tanárok szerint ésszerűtlen a kormánynak az a kerettanterv javaslata, ami csökkentené a fizika, biológia és kémia tantárgyakat a közoktatásban. Tanárok ezrei fordultak tiltakozó petícióval az oktatási tárcához, melyben felhívják a szakminisztérium figyelmét, hogy a 21.században a versenyképesség alapját a természettudományok képzik - adta hírül az MTV Híradó.

Az elmúlt 25 évben a fizika óraszám heti 10-ről 5 és félre csökkent. Visy Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Fizika-Kémia Tanszék vezetője szerint már 2003-ban is hibát követett el a kormány, hogy csökkentette a természettudományos óraszámokat, mert szerinte inkább a tanagyagot kellene szelektálni és sokkal többet kísérletezni. "Kicsit felhígultak tudásszintjüket illetően a mostani hallgatók"- mondta a tanszékvezető. A kerettantervben javasolt óraszámokat az iskolák nem kötelesek betartani, de többségük elfogadta. A tanárok szerint furcsa, hogy az ország fejlődéséhez, versenyképességének növeléséhez több természettudományos szakemberre lenne szükség, a kormány mégis ezen a területen csökkenti az óraszámokat.
(Forrás: MTV Híradó)
(www.edupress.hu)
Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.