2007. november. 27. 12:22
Edupress
Utolsó frissítés: 2007. november. 27. 12:52
Közoktatás
Kezdődik a felvételi eljárás a középfokú intézményekben
Sok diák számára megkezdődik a 2008/2009. tanévre történő középfokú beiskolázás folyamata. A középiskolák mintegy harmada saját felvételi eljárásában előírja a januárban központilag megszervezett írásbeli vizsgákon való részvételt - adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében.
A középiskolában továbbtanulni szándékozó diákoknak, illetve szüleiknek tehát tájékozódniuk kell, hogy az általuk választott középiskolák kérik-e a központi írásbeli vizsgák eredményét. Ha a választott középiskolák bármelyikébe szükséges a központi írásbeli, akkor a diákoknak jelentkezniük kell azokra.
A jelentkezési határidő ezekre az írásbelikre december 7.
Jelentkezni és egyben vizsgázni bármelyik (pl. a lakóhelyhez legközelebbi) vizsgaszervező középiskolában lehet, függetlenül attól, hogy később a diák melyik középiskolában kíván továbbtanulni.A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények listája már megtalálható itt.
A jelentkezési lap beszerezhető valamennyi általános és középfokú intézményben, vagy letölthető a már hivatkozott honlapról a vizsgára vonatkozó leglényegesebb tudnivalókat tartalmazó tájékoztató anyaggal együtt.
Néhány szó a vizsgákról: a vizsgázóknak anyanyelvből és matematikából 45-45 percben egy-egy, mindenki számára egységes, központilag készített feladatlapot kell megoldaniuk. A vizsgatesztek elsősorban nem tantárgyi, lexikális tudást mérnek, hanem a tanultak alkalmazását kérik számon.
Az előző tanévek felvételi feladatlapjai a megoldásokkal együtt megtekinthetők a itt.
Az írásbeli vizsga eredményéről a vizsgát szervező középiskola 2008. február 8-ig a vizsga részletes eredményeit tartalmazó Értékelő lap átadásával közvetlenül tájékoztatja a vizsgázókat. A tanuló ezen írásbeli vizsga eredményének ismeretében jelentkezhet majd továbbtanulásra. A tényleges felvételi jelentkezés a jelentkezési lapnak a választott középiskolába vagy szakiskolákba, valamint a felvételi adatlapnak a felvételi központba való benyújtásával történik 2008. február 15-ei határidővel - áll a közleményben.
(www.edupress.hu)