2007. november. 26. 15:41 Edupress Utolsó frissítés: 2007. november. 26. 16:10 Közoktatás

Újabb perbeszédverseny a miskolci jogi karon

A bűnüldözés, az igazságszolgáltatás felé "kacsingató" középiskolások, illetve e hivatás mellett már döntött egyetemi hallgatók számára is érdekes, tanulságos rendezvényre, megmérettetésre készül a Miskolci Egyetem Bűnügyi Tudományok Intézete november 28-án, szerdán.

Újabb perbeszédversenyt szerveznek: ezúttal a büntetőeljárás-jog világát ízlelhetik meg azok a harmad-, negyed- és ötödéves joghallgatók - velük együtt persze a tárgyalótermi hangulatra kíváncsi érdeklődők is-, akik egy-egy "éles" helyzetben méretik meg tudásukat valószerű körülmények között.
A kar közelmúltban átadott mintatárgyalója megalapozza az életszerű érzést, miként a verseny menete is: a fiatalok ugyanis megtörtént, ám némiképp átdolgozott bűneseteket dolgoznak fel, és nagyon komolyan imitálják ezek menetét: vádlóként és védőként állnak színre. A versenyt nehezíti számukra, hogy az adott jogesetet a megmérettetés előtti napon ismerik meg a fiatalok. A védő és vádló párok ugyancsak a versenyt megelőző napon, a jogeset átadásakor ismerik meg egymást, azaz a szervezők sorsolással döntik el, ki kerül védő, és ki kerül vádlói pozícióba.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán nagy hagyományokra tekintenek vissza a perbeszédversenyek, rendeztek már ilyet a jog különféle szakterületein, egyebek mellett agrár-, munka- és Európa-jogból, angol és magyar nyelven, sőt az országos vándorkupa-verseny szellemi atyja is a kar volt.
A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is nagy érdeklődés kísérte a versenykiírást. Nem véletlenül: ezekben az éles helyzetekben ugyanis számos olyan, a diákok későbbi, már valóban "éles" tárgyalásain előforduló praktikák mellett váratlan helyzeteket és azok kezelését ízlelhetik meg, sajátíthatják el a fiatalok, melyek tudásukat gyarapítják. A verseny ugyanakkor nyilvános - így a jogászpálya, az országban egyedülálló módon két "Kiválósági hely" címmel rendelkező miskolci jogászképzés iránt érdeklődő középiskolások számára is meghatározó élmény lehet a tárgyalásrészletek meghallgatása.
(www.edupress.hu)