2007. november. 05. 12:35 Edupress Utolsó frissítés: 2007. november. 05. 12:35 Közoktatás

Tudományos konferencia a Nyíregyházi Főiskolán

Harminc év az informatikai kultúráért Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében címmel tartanak tudományos konferenciát a Nyíregyházi Főiskola "C" épületében november 15-én.

A rendezvényt a Nyíregyházi Főiskola mellett a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJTSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezetének közreműködésével tartják, amelyen számos érdekes program várja a részvevőket. A megnyitó után a magyarországi informatikai gyűjtemény történetéről, a nyíregyházi, első hazai Informatikai múzeumról hallhatnak előadást az érdeklődők, majd a RoboCup projekt magyar szereplőiről és annak atlantai útjáról, valamint a Digitális szakadékról beszélnek az előadók.A délután folyamán szekcióülésekkel folytatódik a program, az Információs Társadalomért csoportban az IT rövid történetéről, a megyei helyzetképről, a Jósa András Megyei Kórház digitális írástörekvéséről vagy éppen az e-kormányzás magyarországi szabályozásáról hallhatnak, míg az Informatika oktatása szekcióban az "Agymegtartásról", a Nyíregyházi Főiskola informatikai infrastruktúrájáról és a Műszaki és Mezőgazdasági Karon történő szakirányú informatikai képzésről hallhatnak előadásokat a jelenlévők.A konferencián tartják az NJTSZ kihelyezett elnökségi ülését és egy kiállítás is megtekinthető lesz a "C" épület első emeleti folyosóján.(www.edupress.hu)
Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.