2007. október. 12. 12:44 Edupress Közoktatás

Szegénységcsökkentési programok Afrikában - tanfolyam a SZIE-n

Szegénységcsökkentési programok Afrikában - a 10. Európai Fejlesztési Alap forrásainak hasznosítása címmel indít felkészítő tanfolyamot a Szent István Egyetem november 9-11. között a Külügyminisztérium támogatásával. A képzés célja, hogy a szegénység csökkentésére indított Nemzetközi Fejlesztési Programokba Magyarország is bekapcsolódjon.

Az Európai Unió által a szegénység csökkentésére indított kezdeményezés a Nemzetközi Fejlesztési Program része, melyben a képzés segítségével Magyarország részt vehet. A háromnapos képzés során bemutatják az egyes potenciális afrikai célországok, régiók kulturális, ökonómiai és ökológiai adottságait, a fejlesztési projektek megvalósulásának feltételrendszerét, valamint a sikeres pályázatok elkészítésének alapelveit, lépéseit. A tanfolyam elsősorban a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén dolgozó szakembereknek, vállalkozásoknak és civil szervezeteknek kíván olyan információkkal szolgálni, amelyek segítségével a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési programok lehetőségeinek kiaknázása fővállalkozásban vagy nemzetközi együttműködésben egyaránt megvalósíthatóvá válik.(<a href='http://www.edupress.hu' target='_blank'>www.edupress.hu</a>)
Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.