2007. október. 03. 13:19 Edupress Közoktatás

Egészségnap a Szegedi Tudományegyetemen

Az Egy csepp figyelem Alapítvány következő állomása a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja lesz, ahol szintén vércukorszint-méréssel egybekötött egészségnapot tart az alapítvány és az intézmény október 9-én, 10 órától. A program az eddigiekhez hasonló lesz, a mérések mellett ismét ingyenes tanácsadás, valamint csökkentett kalóriatartalmú pizzakóstoló várja a látogatókat. Akinek kedve van, megismerkedhet egy új, dohányzásról leszoktató programmal is.

Az Erős Antónia által alapított alapítvány a cukorbetegség korai felismeréséért, megelőzéséért és az egészséges életmód terjesztéséért küzd immár két éve. 2005-ben elindították a patikai vércukorszint mérést. Akkor 55 gyógyszertárban kezdték meg a méréseket, ma már országszerte több, mint 450 narancssárga felkiáltó jellel megjelölt patikában mérheti meg bárki a saját vércukorszintjét, a gyógyszerész segítségével.Az Alapítvány 2006-ban és 2007-ben összesen 200 középiskolának adományozott vércukormérőket, munkatársai különböző rendezvényeken mértek ingyenesen vércukrot, mint például a Sziget fesztiválon, a szegedi kajak-kenu világbajnokságon vagy a budapesti öttusa Európa-bajnokságon. Közreműködésükkel több, mint nyolcvanezer ember vércukrát ellenőrizték már. Mivel a cukorbetegség kialakulása egyre gyakoribb fiatalok körében (ma egymillió ember, azaz minden tizedik magyar érintett), hat egyetemen végeznek felmérést, és próbálnak segíteni abban, hogy minél több fiatal éljen egészségesen. Ennek érdekében mind a hat egyetemre kérdőíveket visznek, amelyben a diákok életmódjára, étkezési szokásaira, egészségi állapotára kérdeznek rá. Az egyetemisták egy előre meghirdetett ingyenes egészségnapon vehetnek részt, ahol néhány fontos, az egészséget meghatározó adatot felvesz az alapítvány a kérdőív segítségével, amit önkéntes alapon, név nélkül töltenek ki a fiatalok.(<a href='http://www.edupress.hu' target='_blank'>www.edupress.hu</a>)
Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.