Erős emberek versenye Nagykanizsán Közoktatás
Edupress

Erős emberek versenye Nagykanizsán

Első alkalommal rendezik meg az erős emberek versenyét a Pannon Egyetem Nagykanizsai Telephelyén szeptember 19-én, 16 órától.

A tankkal őrzött B épület mögötti téren mérhetik össze erejüket a Pannon Egyetem "nyugati bástyájának" hallgatói szerdán. Kezdetnek súlytartásban és farönknyomásban, valamint koffercipelésben és 250 kilogrammos kerékforgatásban próbálják ki magukat a vállakozó szelleműek, de a Magyar Honvédség jóvoltából akár lőszeres ládákat is emelgethetnek. A verseny bírája és egyben díszvendége Darázs Ádám, a négyszeres országos bajnok lesz, aki 2003-ban elnyerte a Közép-Európa legerősebb embere címet.A rendezvényt a Starlet DanceSchool táncosai színesítik.(www.edupress.hu)
Hogyan érdemes idén készülni a kompetenciamérésekre? Közoktatás Kurucz Tünde

Hogyan érdemes idén készülni a kompetenciamérésekre?

Már csak szűk egy hónap és kezdődik az első olyan kompetenciamérés, aminek nagy eséllyel tétje is lesz. A cikksorozatunk második részében azzal foglalkozunk, milyen feladatokra lehet számítani a kompetenciamérésen, milyen segédeszközöket lehet használni.