2007. szeptember. 26. 13:04
Edupress
Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 26. 13:04
Közoktatás
Iskolákban is bemutatkozik a Magyar Gárda
A Magyar Gárda internetes oldalán megjelent listából kiderül: a gárda országjáró körútjának tizenegy vidéki helyszíne között több egyházi intézmény is megtalálható, miközben korábban valamilyen formában mindhárom történelmi egyház vezetése elhatárolódott a szervezettől - írta a csütörtöki Népszava. A Magyar Gárdát a Jobbik vezetője is elkíséri. A célállomás között egyházi intézmények is találhatók.
Szeptember 15-től, szombattól szeptember végéig országszerte vitafórumokat tart a Magyar Gárda tizenegy helyszínen, hogy a magyar lakosság megismerhesse a szervezetet. Az utóbbi hetek politikai viharait kiváltó gárda honlapján azt állítja, ez lesz a szervezet válasza a rágalomhadjáratra.A kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatója, Nagy Attila a Népszavának elmondta, ők a Jobbiknak adták ki az intézmény dísztermét néhány tízezer forintért, a "Félreértések a Magyar Gárda körül" című rendezvényre. Korábban is tartott a Jobbik eseményeket náluk, "akkor minden rendben volt". Most viszont a gimnázium vezetése úgy döntött, hogy ez az alkalom lesz az utolsó."Többé nem adjuk ki tanítási időben az iskolát semmilyen politikai rendezvényre, már ez az utolsó is szerencsétlen dolog volt" - mondta az igazgató.(Forrás: Népszava)(www.edupress.hu)