Orientációs hét a Pannon Egyetemen Közoktatás
Edupress

Orientációs hét a Pannon Egyetemen

Erasmus ösztöndíjas külföldi hallgatók fogadására szervezett háromnapos programot a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzat (PEHÖK) Külügyi Bizottsága. A rendezvény keretében a diákok megismerhetik az intézményt, valamint Veszprém és a környék nevezetességeit.

A Hotel Magister ad otthont a hivatalos fogadásnak, melyen a diákok megismerkedhetnek koordinátoraikkal, majd az Euro Dinner keretében egymás tradicionális ételeit kóstolhatják meg. Csütörtökön hivatalos teendők, tájékoztatók után városismereti versenyen mérik össze tudásukat. A harmadik nap a balatoni táj megismerésével telik, badacsonyi bortúrára viszik az érdeklődőket a szervezők.(www.edupress.hu)
Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.