Török Márk: nincs politikai motiváció Közoktatás
Edupress

Török Márk: nincs politikai motiváció

Semmiféle pártpolitikai motivációt nem kell keresni a tandíj-ellenes demonstráció mögött - mondta el az EduPress-nek Török Márk, a szegedi egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) elnöke.

Tandíj-ügyben nincs pártpolitikai motiváció, "a hallgatói önkormányzatok tisztségviselői - az esetleges pártszimpátiától függetlenül - egységesen elutasítják a tandíj jelenlegi formáját" - mondta Török Márk.Hozzátette, tény, hogy az akcióval még inkább közéleti szerepet vállalnak a hallgatói önkormányzatok, mint korábban, azonban tandíjkérdésben semelyik politikai párt vagy ifjúsági szervezet nem tud olyan progresszíven megnyilvánulni, mint a HÖK-ök.Arra a kérdésre, hogy mi a szakmai kifogás a tandíjjal kapcsolatban, Török Márk leszögezte, a hallgatói önkormányzatok nem alapvetően tandíjellenesek. "Sokkal inkább azzal van problémánk, hogy Magyarországon a korábbi ígéretekkel ellentétben a tandíjmentesség ma nulla százalék, illetve hogy a tandíjbevételt nem arra - minőségjavítás, fejlesztés - fordítják, amire elvileg ki lett találva" - tette hozzá.Mint arról beszámoltunk, a hallgatók szerdán ##KERETES## este tüntetnek Szegeden. A tandíjellenes kiállítás már hétfőn megnyílt a Dugonics téren, és egész héten megtekinthető.A tavalyi demonstráción az akkori rendezők a magyar zászlót el akarták kobozni a tiltakozó diákoktól, most az EHÖK-elnök elmondta, a magyar trikolórt a szervezők nem fogják bántani. "Felkérünk ugyanakkor mindenkit, hogy a kitűzött cél és az ötven éves, pártsemleges hallgatói mozgalom sikerét ne veszélyeztessék pártok és más politikai erők szimbólumainak használatával" - tette hozzá végül.(www.edupress.hu)
Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.