1000 fő, több fizetés - így alakulhat át az Oktatási Hivatal Közoktatás
MTI

1000 fő, több fizetés - így alakulhat át az Oktatási Hivatal

Ezerfősre is duzzadhat a feladatátvételek és az átszervezés végére az Oktatási Hivatal (OH) Maruzsa Zoltán miniszteri biztos szerint.

Van egy másfél milliárd forintos tartalék, ez biztosan elegendő lesz a szervezeti integrációval kapcsolatos egyszeri kiadásokra - mondta az OH megbízott vezetője a Magyar Hírlapnak. Az újság keddi számában megjelent interjúban kifejtette: az OH által megvalósított uniós projektek ősszel lezárulnak. Ezeknél jelentős létszámú embernek van határozott idejű szerződése, és vannak olyan szakemberek is, akik a hivatal munkavállalói maradnak.

Feladatok is szűnnek meg

Lesznek viszont, akiket nem lehet megtartani, mert maga a feladat megszűnik - tette hozzá. Példaként a Magyar Képesítési Keretrendszerrel kapcsolatos projektet említette, amelyhez csupán egy kisebb szakértői csapatra lesz szükség. A pedagógusminősítési rendszer szakértőinek jelentős része a tervek szerint a projekt lezárultával is tovább dolgozik majd. Az Educatio NKft. munkavállalóit teljes mértékben átveszik. Az Educatio NKft. beolvadása jövő év január 1-jével főbb elemeit tekintve megvalósul, azonban csak június 30-án zárul teljes mértékben az átszervezés.

Arról, hogy tudnak-e vonzó fizetést ajánlani, kifejtette: a jogszabályok alapján szükség esetén eltérhetnek felfelé a kormánytisztviselői bérektől, de szóba jöhet a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás is. Elkezdődött az átalakítás: áthelyezik a helyettes államtitkárt

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.