Megvan, ki vezeti az ELTE Természettudományi Karát a következő hónapokban Felsőoktatás
Eduline

Megvan, ki vezeti az ELTE Természettudományi Karát a következő hónapokban

Sziklai Péter egyetemi tanár vezeti az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karát az új dékán kinevezéséig.

A 444 kedden írta meg, hogy lemondott dékáni posztjáról Surján Péter, aki eddig az Eötvös Loránd Tudományegyetem anyagi problémákkal küzdő Természettudományi Karát vezette.

Pénzhiány az ELTE TTK-n: lemondott a dékán

Lemondott dékáni posztjáról Surján Péter, aki eddig az Eötvös Loránd Tudományegyetem anyagi problémákkal küzdő Természettudományi Karát vezette - írja a 444. A 444 felidézi, hogy Scheuer Gyula kancellár október 18-án az „egyes karok költségvetési hiányára" és a 2019. évi költségvetés várható alakulására tekintettel megszorításokat írt elő a Természettudományi Karnál, a Bölcsészettudományi Karnál, a Társadalomtudományi Karnál és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központnál.

„A dékáni teendők ellátásával a nyilvános pályázat alapján kinevezhető dékán megválasztásáig az ELTE rektora 2018. november 6-tól Sziklai Péter egyetemi tanárt, a Természettudományi Kar Matematikai Intézet Számítógéptudományi Tanszékének vezetőjét bízta meg. A Természettudományi Kar Kari Tanácsa elindította a kar pályázat útján kinevezhető vezetőjének megválasztására irányuló eljárást” – írja csütörtöki közleményében az egyetem.

Információs sztrájkot tartanak az ELTE társadalomtudományi karán

„Figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájk napot" szerveznek az ELTE Társadalomtudományi Kar oktatói és hallgatói november 14-én, így tiltakoznak „a felsőoktatás autonómiáját és az akadémiai tanszabadságot érintő sorozatos beavatkozások, gazdasági átalakítások", valamint a társadalmi nemek szak megszüntetése ellen.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?