Rossz hír az egyetemistáknak: hiába lesz jó átlaguk, nem kaphatnak ösztöndíjat Felsőoktatás
Eduline

Rossz hír az egyetemistáknak: hiába lesz jó átlaguk, nem kaphatnak ösztöndíjat

Kinek jár tanulmányi ösztöndíj? Főleg az elsőéves egyetemistáknak fontos tudnia erről, hogy véletlenül se ringassák magukat hiú ábrándokba.

Tanulmányi ösztöndíj csak az államilag támogatott, teljes idejű képzésben részt vevő, jól teljesítő hallgatóknak járhat - és csak akkor, ha már legalább egy félévet lezártak. A hallgatók tanulmányi eredményét intézményenként (sőt karonként) különböző szempontrendszer alapján rangsorolják, ez alapján dől el, ki kap ösztöndíjat és mekkora összeget.

Tehát akit önköltséges képzésre vesznek fel szeptembertől, sajnos nem számíthat tanulmányi ösztöndíjra a kiemelkedő eredménye miatt. De attól persze még megéri jól tanulni (akiknek ez is motiváció), hiszen vannak más ösztöndíjak, amelyekre önköltséges hallgatóként is lehet pályázni, sőt a felsőoktatási intézmények saját ösztöndíjait és a céges ösztöndíjakat is érdemes megnézni.

Mint például a nemzeti felsőoktatási ösztöndíj, a Bursa Hungarica, a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj és egyéb ösztöndíjak. További infókat ezekről a következő cikkben találtok.

Itt a lista: ilyen ösztöndíjakat kaphatnak az önköltséges képzésen tanulók

Ezeket a támogatásokat pályázhatod meg, még akkor is önköltséges képzésben tanulsz. Összeszedtük, hogy honnan juthatnak támogatáshoz azok, akiknek képzését nem az állam fizeni. Ezekkel a támogatásokkal könnyíthettek a súlyos összegeken. Bursa Hungarica Ezt a támogatást az alap- és mesterszakos hallgatók mellett az osztatlan képzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben tanulók is megpályázhatják.

A pedagógusképzésekre felvettek mindössze 19 százaléka férfi – így alakult az idei felvételi nemek szerinti eloszlása Felsőoktatás Gál Luca

A pedagógusképzésekre felvettek mindössze 19 százaléka férfi – így alakult az idei felvételi nemek szerinti eloszlása

Idén is látványos különbségek rajzolódnak ki a felvételi statisztikákban: van olyan képzési terület, ahol a felvett hallgatók több mint 80 százaléka férfi, de olyan is akad, ahol pedig a nők vannak döntő többségben. Összeszedtük, mely képzési területek a leginkább „fiúsak” és melyek a leginkább „lányosak”, és azt is, hol sikerült közel kiegyenlített arányt hozni.