Nagyszerű felajánlást tesznek a Debreceni Egyetem gólyái Felsőoktatás
Eduline

Nagyszerű felajánlást tesznek a Debreceni Egyetem gólyái

Tanszergyűjtő akcióhoz csatlakozhatnak a Debreceni Egyetem gólyái. Így kell bebizonyítani, hogy a gólyatábor nem csak a buliról szól.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a SZÖSZ Egyesület idén is tanszergyűjtő akciót hirdetett. Nem először: az elmúlt három évben több mint 500 diák iskolakezdésében segédkeztek a Debreceni Egyetem elsőéves hallgatói.

A szervezők ebben az évben a debreceni átmeneti otthonok lakóit, valamint a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett művészeti iskolákat támogatják tanszercsomagokkal.

A Debreceni Egyetem gólyatáborába egyébként két turnusban több mint 2000 elsőévest várnak a szervezők.

Gólyatáborkörkép: így buliznak az ELTE-sek, a corvinusosok, a BME-sek és a semmelweisesek

Hol tartja a 2017-es gólyatáborokat az ELTE, a Corvinus, a Semmelweis és a BME? Mikor rohamozzák meg a táborokat az elsőévesek? Utánajártunk. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának gólyatáborát minden évben Zánkán tartják, idén augusztus 28-a és 31-e között rendezik meg. A Társadalomtudományi Kar gólyatábora Szolnokon lesz augusztus 31. és szeptember 3.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.