Élet a vizsgaidőszak után: hány órát kellene aludni? Felsőoktatás
Eduline

Élet a vizsgaidőszak után: hány órát kellene aludni?

Hetekig nem aludtatok a vizsgaidőszak miatt? Mostanában pedig napi tíz-tizenegy órát pihentek? Amerikai kutatók rájöttek, hány óra alvásra lenne szükségetek.

Nemcsak a víz vagy az oxigén elengedhetetlen az élethez, hanem az alvás is - életünk harmadát ezzel töltjük, már ha minden ideális. Az alváshiány nem csak depresszióhoz, elhízáshoz vagy akár rövidebb élettartamhoz vezethet, de számos más betegség okozója is lehet.

Úgy tűnik, egy amerikai szervezet megtalálta a választ arra a kérdésre, hogy hány óra alvásra van szükségük az egyes korosztályba tartozó embereknek. Tizennyolc vezető szakember segített átvizsgálni a több mint 300 - alvással foglalkozó - tanulmányt, ezek alapján fogalmazták meg ajánlásaikat - írja a Daily Mail.

Napi hét óra

A gyerekeknek négy hónapos koruktól 17 éves korukig nyolc óránál több alvásra van szükségük, egy felnőttnek (26-64 évesek) pedig hét órát kellene aludnia, de a tanulmány elfogadhatónak tartja a nyolc-kilenc órát is. Az egyetemista korosztálynak (18-25 évesek) valamivel több, az idősebbeknek pedig kicsit kevesebb alvásra van szükségük, mint a középkorúaknak.

Még több cikk az alvásról

Ezeken a fotókon röhög az internet: így alszanak az egyetemisták

Nyolc dolog, amiről minden egyetemistának le kellene szoknia

Ezért nem szabad túl sok kávét inni tanulás közben

Ettől lenne igazán sikeres az oktatás, itthon mégsem használják

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.