Melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Mutatjuk, melyik egyetem vezet Felsőoktatás
Eduline

Melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Mutatjuk, melyik egyetem vezet

A legszebb budapesti egyetemi épületet keressük: arra kértünk titeket hétfőn, áruljátok el, szerintetek melyik a legszebb fővárosi campus. Már több mint 1800-an szavaztak, egyelőre a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkotmány utcai épülete vezet.

A szavazás első körében hét régi egyetemi épületet választottunk ki - köztük van az ELTE Múzeum körúti épületegyüttese és az Egyetem téri épület, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirályi utcai épülete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Corvinus főépülete is.

Egyelőre a Budapesti Gazdasági Egyetem vezet 46 százalékkal, a második helyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem áll, míg a harmadik 10 százalékkal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépülete.

 Vasárnapig még lehet szavazni, itt:

Melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Indul a szavazás

Szerintetek melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Az egykori Fővámpalota, amelyben ma a Budapesti Corvinus Egyetem működik? Vagy a Műegyetem hatalmas főépülete, esetleg a lenyűgöző belső tereiről híres Zeneakadémia? Szavazzatok!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.