Az Oktatói Hálózat a kormány felsőoktatással kapcsolatos konkrét intézkedési terveinek azonnali nyilvánosságra hozatalát követeli és tiltakoznak az ellen, hogy „szakmai szempontokat nélkülöző, kártékony döntések szülessenek”.

Az Oktatói Hálózat nyilatkozatot adott ki csütörtökön, melyben azt írják, a hírek szerint nem csak a kommunikáció- és médiatudomány alapszak megszűnése került szóba az államtitkári megbeszéléseken, de a kultúratudomány MA, a nemzetközi tanulmányok BA, társadalmi tanulmányok BA, informatikus könyvtáros MA, andragógia BA, a magyar mint idegen nyelv szak, továbbá a környezettan BSc szak is felkerült a listára. Hammer Ferenc, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének oktatója a Facebookon mondta el véleményét, ezt itt olvashatjátok.
Az Oktatói Hálózat álláspontja szerint ezek a szakok nemhogy nem korszerűtlenek, de kimondottan a jövő szakjai, amelyek fontosak a tudás alapú információs társadalom, a kreatív gazdaság és a rugalmas felnőttkori tanulás feltételeinek megteremtésében. Szerintük a természettudományi szakok közül éppen az került veszélybe, amely kifejezetten a globális környezeti problémák feltárására készíti fel a jövő nemzedéket.
„A kormány számos kirohanásban (lásd bölcsészek a romkocsmákban vagy a McDonald’s-ban) világossá tette, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományi képzéseket nem tartja sokra. De más szakterületekről is érkeznek félnyilvános hírek szakszerűtlen és értékromboló tervekről. A kormányzat felsőoktatás-politikája eddig kimerült abban, hogy a felsőoktatást könnyen kiüríthető kasszának tekintette, továbbá minden szakmai elvet és vitát nélkülöző, ad hoc döntések alapján próbálta az ágazatot átalakítani. Az EMMI jelenleg információkat szivárogtat, ahelyett, hogy a nyilvánosság előtt részletesen bemutatná konkrét intézkedési terveit” – írták közleményükben.
Az Oktatási Hálózat hozzátette, tiltakoznak az ellen, hogy ismét „populista városi legendákon” alapuló, szakmai szempontokat nélkülöző, kártékony döntések szülessenek a felsőoktatásról.
„Az Oktatói Hálózat felhívja a magyar felsőoktatás polgárait és felelős vezetőit, hogy követeljék a kormány felsőoktatással kapcsolatos konkrét intézkedési terveinek azonnali nyilvánosságra hozatalát. Az Oktatói Hálózat felszólítja a felsőoktatási kormányzatot, hogy tervei mellett tegye nyilvánossá az azokat előkészítő tanulmányokat is, valamint nyilatkozzon arról, miként kívánja érdemben bevonni az érintetteket a már korábban akkreditált képzések megszüntetéséről szóló vitába. E kérdések főszakmai fóruma ugyanis az egyetem és a független Magyar Akkreditációs Bizottság” – írták.
Mint ismert, az Eduline szerdán jelentetett meg egy cikket egyetemi és főiskolai forrásokra hivatkozva, akik lapunknak elmondták, a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság megbeszéléseket folytat a dékánokkal, mely során áttekintették a szakkínálatot és felmerült több szak megszüntetése vagy csak költségtérítésessé alakítása. A teljes cikket, benne a Minisztérium közleményével, itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |