Még meg sem születtek, már diplomások voltak Felsőoktatás
MTI

Még meg sem születtek, már diplomások voltak

Tucatnyi alkalmazott olyan egyetemi diplomával szerzett munkát Indiában, amelyen gyerekkori vagy jóval a születése előtti dátum szerepel.

Az észak-indiai Bihar államban mintegy száz ilyen esetet fedeztek fel - közölte az Indian Express című lap. A felelős minisztérium egyik munkatársa a lapnak elmondta, csak a 2012-ben munkába állt tanárok körében összesen háromezer ilyen diploma lehet az országban.

A túlzó átdátumozás egyik fő oka az lehet, hogy két, ugyanolyan képességekkel és kvalitásokkal rendelkező jelentkező közül általában az kapja meg a munkát, akinek régebbi keltezésű a diplomája.

Milyen diplomával lehet a legjobban keresni itthon? Részletes összefoglalónkat itt találjátok, a budapesti egyetemek fizetési adatait itt, a vidékiekét pedig itt nézhetitek meg. A gazdasági diplomával rendelkezők elhelyezkedési esélyeiről itt, a pályakezdő bölcsészekéről itt, a mérnökök tapasztalatairól pedig itt olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.