Keressük a legszebb magyar egyetemet: belehúzott a Soproni Egyetem, de még Miskolc vezet Felsőoktatás
Eduline

Keressük a legszebb magyar egyetemet: belehúzott a Soproni Egyetem, de még Miskolc vezet

Magyarország legszebb egyetemi campusait keressük, a második körben a csütörtök reggeli állás szerint még mindig a Miskolci Egyetem vezet, de az Eszterházy Károly Egyetemre és a Soproni Egyetemre is sokan szavaznak.

Múlt héten szavazást indítottunk: arra voltunk kíváncsiak, a legnagyobb magyarországi egyetemek közül szerintetek melyiknek van a legszebb campusa. Az első tíz egyetemre öt nap alatt 34 135 szavazat érkezett, a legtöbben a Szegedi Tudományegyetemre szavaztak. Most jön a második kör, ismét tíz egyetemi campusszal.

Hétfő hajnalban elindult a szavazás második köre, azóta több mint 5800-an szavaztak arra a campusra, amely szerintük a legszebb. Az első helyen a csütörtök 9 órai eredmények szerint a Miskolci Egyetem áll 32 százalékkal, de nem sokkal marad le az Eszterházy Károly Egyetem sem, amely a szavazatok 30 százalékát szerezte meg.

A Miskolci Egyetem egyik épülete. Vezeti a szavazást

Belehúzott a Soproni Egyetem is, amely jelenleg a harmadik helyen áll 14 százalékkal, a negyedik 6 százalékkal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

Péntek éjfélig szavazhattok, itt:

Melyik a legszebb magyar egyetem? Indul a szavazás második része!

Itt a második kör: még mindig szavazhattok a legszebb magyar egyetemi kampuszra. Szerintetek melyik a legszebb?

Már majdnem kereken négyes az érettségizők vizsgaátlaga; a matek húzhatta fel az idei eredményeket Érettségi-felvételi Székács Linda

Már majdnem kereken négyes az érettségizők vizsgaátlaga; a matek húzhatta fel az idei eredményeket

Az elmúlt évek legjobb érettségi vizsgaátlagát produkálta az idén érettségiző több mint 141 ezer tanuló. Csökkent a bukások száma, tavalyhoz képest matekból, töriből és magyarból is javítottak, ellenben az idegen nyelvekből rontottak a középszintesek. Összeszedtük, hogyan teljesítettek a főbb tárgyakból azok, akik idén tavasszal érettségiztek.