Egyetemi kancellárok: már megvannak a nevek Felsőoktatás
MTI

Egyetemi kancellárok: már megvannak a nevek

Már megvannak nevek a kancellári posztokra - írta csütörtökön a Napi Gazdaság.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a lapnak elmondta: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében a tárca elküldte a kancellárokról szóló felterjesztést a Miniszterelnökségnek. A kinevezésekről a kormányfő dönt.

A kancellároknak eredetileg szeptember 1-jére kellett volna a felsőoktatási intézmények élére állniuk, de a több mint 300 jelentkező miatt a kormány október végére módosította a határidőt. Azt a mintegy 160 jelentkezőt, akinek a pályázata túljutott az első fordulón, az Emmi felsőoktatásért felelős államtitkárságán hallgatták meg. 

A lap információi szerint a szóbeli elbeszélgetések szakmai bizottság előtt zajlottak, a minisztérium helyettes államtitkári szinten képviseltette magát. A legfeljebb húszperces interjúk során a pályázóknak - akik között volt olyan is, aki 19 felsőoktatási intézmény kancellári posztjáért is versenybe szállt - inkább átfogó jelleggel kellett beszámolniuk terveikről - írták.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.