Hogy kerül a Pécsi Tudományegyetem egy videoklipbe? Felsőoktatás
Eduline

Hogy kerül a Pécsi Tudományegyetem egy videoklipbe?

Hazatért a Halott Pénz a legújabb dalában. A Pécsen forgatott videó sok olyan helyet mutat be, mely az együttes számára meghatározó volt

 

„Mikor meglátom az otthonomat, tudom miért vágytam haza.”


Régóta érlelődött bennünk egy dal, ami a kezdetekről, a családról, felnövésról, gyerekkorról, de közben kicsit a Halott Pénz történetéről is szól. Ennek lett a gyűjtőneve az Otthon, amivel egyrészt Pécs felé, másrészt a családjaink felé is szerettünk volna adózni. Szerencsés együttállás, hogy idén 650 éves a Pécsi Tudományegyetem, amire egyrészt büszkék vagyunk, másrészt a zenekar nagy része ott végzett. Így jött az ötlet, hogy a magunk módján kivegyük  részünket ennek a megünnepléséből.” – nyilatkozta Marsalkó Dávid, a legfrissebb Halott Pénz dal kapcsán, a Pécsi Tudomáynegyetem Sajtóközleményében.

Eltelt pár hónap az utolsó videóklipp megjelenése óta, de most sok pécsi szívét megdobogtatta ez a videó.  Mivel az Otthon képsorait a baranyai megyeszékhelyen forgatták, és az ikonikus pécsi helyszínek (Széchenyi tér, Király utca, Alagút) mellett több olyan hely is szerepel, ami a zenekartagok számára bír fontos jelentéssel.

 A csapat dobosa, Varga Mátyás például abban az általános iskolában végzett, ahol a klipben focimeccset játszanak, de megjelenik a PTE Orvostudományi Kara is, ahová Márk – és a Közgazdaságtudományi, ahová Dávid járt.

Az új dalt először élőben szeptember 2-án hallhatják az érdeklődők, amikor is a Széchenyi téren ad nagykoncertet a Halott Pénz a Jubileum 650 PTE Napon. 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?