Négy dolog, ami szigorúan tilos a gólyatáborban Felsőoktatás
Eduline

Négy dolog, ami szigorúan tilos a gólyatáborban

Nemsokára indul a gólyatáborszezon - egyetemistákat kérdeztünk arról, mit érdemes, és mit nem szabad megtenni a négynapos hallgatói bulin. Ezek a tanácsaik.

Kötelező programok a gólyatáborban

Elmenni. Ez az első lépés. A rémtörténetek ne tántorítsanak el, és ne higgyétek, hogy az egész csak az ivásról és a bulizásról szól. Annyi új emberrel ismerkedhettek meg, hogy biztosan lesz olyan, akivel szívesen lógtok négy-öt napig, majd akár négy-öt évig.

Részt venni a programokon. A legtöbb gólyatáborban jók a csapatépítő programok.

Elmenni a tájékoztatókra. Rengeteg hasznos információt szerezhettek be, ráadásul először találkozhattok diákszervezetekkel, a HÖK-kel, későbbi tanáraitokkal. 

Skandálni az egyetemi indulókat. Rengeteget küzdöttetek azért, hogy ebbe a közösségbe tartozzatok, ne fogjátok vissza magatokat! Gólyatáborkörkép: így buliznak az ELTE-sek, a BME-sek és a corvinusosok.

És a tiltólistás programok

Minden őrültségben részt venni. Az első egy-két sörivóverseny még valóban vicces, és sokat dob a gólyatábori életérzésen, de az ötödiket már nyugodtan kihagyhatjátok. Tíz hiba, amit minden elsőéves egyetemista elkövet.

Éjfél előtt leoltani a villanyt. Igen, eléggé megterhelő talpon lenni négy-öt napig, és egy kis alvásra valóban szükségetek lesz, de erre a kis időre nyugodtan megelégedhettek napi hat órával is.

Elveszíteni az önkontrollt. A gólyatáborokban általában első naptól az utolsóig kameráznak - csak mondjuk.

Kihagyni a gyógykúrát a gólyatábor végén. Nem véletlen, hogy a regisztrációs héten hatalmas megfázáshullám söpör végig az elsőéveseken: a bulik, a folytonos pörgés, a hajnalig tartó táncolás a legkeményebbek szervezetét is megviseli. Ha hazaértek, jöhet a forró fürdő, a pihenés és mindenféle házi gyógymód a megelőzésre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.