Nemi erőszak a gólyatáborban: a büntető törvénykönyvet is módosíthatják Felsőoktatás
eduline/mti

Nemi erőszak a gólyatáborban: a büntető törvénykönyvet is módosíthatják

Az emberi erőforrások minisztere azt kezdeményezi, számítson minősített tételnek a büntető törvénykönyvben, ha valaki oktatási intézményben, illetve intézmény által szervezett programon nemi erkölcs elleni bűncselekményt követ el.

Ezt a miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülése előtt jelentette be a fővárosban. A sajtótájékoztatón Balog Zoltán azt mondta: megkéri az igazságügyi minisztert, hogy a fentiek érdekében tekintse át a jelenlegi szabályozást és az erre vonatkozó tényállásokat. Arra kéri minisztertársát, hogy világosan legyen kiolvasható a törvénykönyvből: ha valaki oktatási intézményben vagy az intézmény által szervezet programon követ el nemi erkölcs elleni bűncselekményt, akkor az minősített tételnek számít.

Az alapeset egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, míg a minősített eset kettőtől nyolc évig terjedővel - jelezte Balog Zoltán. Megjegyezte: senki nem akar általánosítani, de a nyilvánosságra került gólyatábori esetek felvetik azt a kérdést, hogy jól van-e szabályozva az egész rendszer.  A miniszter jelezte: a javaslatot a kerekasztal ülésén is megvitatják majd.

A sonline.hu hírportál múlt vasárnap számolt be arról, hogy megerőszakoltak egy lányt egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE ezután arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól függetlenül történt a nemi erőszak. A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.

Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index múlt hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.