Gólyatáborkörkép: így buliznak Pécsen és Debrecenben Felsőoktatás
Czervan Andrea

Gólyatáborkörkép: így buliznak Pécsen és Debrecenben

Sörivó verseny, kúszás celofánba csavarva, nappal szakmai programok, este koncertek - ezek az egyetemi, főiskolai gólyatáborok állandó kellékei. A budapestiek után most azt néztük meg, hogyan buliznak majd a pécsi és debreceni egyetem frissen felvett hallgatói.

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar gólyatáborát a Baranya megyei Matty községben rendezik meg, az első napon rögtön főzőversennyel és borkóstolóval indítanak a friss egyetemisták. Fellép a pécsi éjszakák állandó szereplője, az Improvokál társulat, a "Filmkarakterek Éjszakáján" DJ Venom, a többi napon DJ Goor gondoskodik a buliról. Milyen lesz a tábor az ELTE-n, a BME-n és a Corvinuson? Erről itt olvashattok.

A PTE Állam- és Jogtudományi, illetve Közgazdaságtudományi Kara Balatonkenesén tartja közös gólyatáborát augusztus 27-30. között. A szakmai programok mellett lesz reggeli vízi vetélkedő, éjszakai túra és "szakest", esténként pedig fellép Sub Bass Monster és a Supernem is. Beiratkozás, diákigazolvány, albérletárak: gólyáknak szóló kisokosunkat itt találjátok.

Az Illyés Gyula Kar gólyatáborát szeptember 3-6. között, Szekszárdon tartják. A szakmai programok és vetélkedők után első és második éjszaka is meglepetéssel készülnek a szervezők, utolsó este pedig karaokéval egybekötött élőzenés retro bulit tartanak.

A Művészeti Kar táborának résztvevői a Zsolnay negyedben is eltöltenek majd egy délelőttöt. Lesz főzőverseny, több órás "bukta-túra", strandvetélkedő és nyereményjáték is: a tábort augusztus 28-31-ig, Abaligeten tartják. Milyen egy pécsi gólyatábor? Íme, egy tavaly előtti videó:

A Természettudományi Kar és a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar gólyatáborát - a múlt heti BTK-s rendezvényhez hasonlóan - Sikondán tartják. A TTK-s eseményen fellép a Brains, az Animal Cannibals és a Belga is, a programban pedig megfér egymás mellett a tombola, a Ki Mit Tud? és az IHB (aki tudja, tudja, aki nem, nem) vetélkedő. A Pollackos táborban lesz gólyafoci, számháború, beach party és fáraó party is, esténként pedig a Hősök, Dj Ipa, a Space Inhalerz, illetve Mc Pita Ramos gondoskodik a jó hangulatról. A TTK-s gólyatábor augusztus 21-24-ig, a műszakis-informatikus pedig augusztus 26-29-ig tart.

A Debreceni Egyetem közgáz-jogász gólyatáborát a városban tartják szeptember 1-5. között, a beiratkozásra csoportosan juttatják el az elsőéves hallgatókat. A táborba mindenkinek vinnie kell egy zöld üveges sört és fél liter "házipáleszt". A téma idén a neon és a napszemüveg, így kötelező az élénk színű ruházat. Esténként ide is jön többek között a Supernem, Majka, a Brains, az Animal Cannibals, Chris Lawyer és a Vis Maior is.

Az öt kart átfogó Orvos- és Egészségtudományi Centrum a jelentkezők nagy száma miatt két turnust is indít: az első augusztus 22-én, a második augusztus 27-én startol Tokajban. Ízelítő az utóbbi évek legjobb és legviccesebb pillanataiból:

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.