Röghöz kötné a leendő fogorvosokat a kormány Felsőoktatás
Eduline

Röghöz kötné a leendő fogorvosokat a kormány

Úgy tűnik, nem ússzák meg a röghöz kötést a fogorvosok, a Magyar Nemzet azt írja, a jövőben csak azok vehetnek részt államilag támogatott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott fogászatokon dolgoznak majd.

A lap azt írja: a tervezet szerint az állami finanszírozású szakorvosképzést igénybe vevő rezidenseknek nyilatkozatban kell vállalniuk, hogy a szakvizsga megszerzése után legalább három évig teljes munkaidőben, illetve kétszer annyi ideig – legalább heti 18 órában – részmunkaidőben a közfinanszírozott alap- vagy szakellátásban dolgoznak.

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke a tervezetről a Magyar Nemzetnek azt mondta: a fogorvosok közül eddig is nagyon kevesen, a végzettek körülbelül tíz százaléka vehetett részt államilag finanszírozott szakképzésben.

Évente mindössze tizenhat friss diplomásnak volt lehetősége, hogy állami finanszírozott formában vegyen részt a szakképzésben. A többieknek fizetniük kellett a szakképzésért, nem is keveset, képzőhelytől függően havi 50-60 ezer forintot.

Ezt mégis sokan vállalták – mondta Hermann Péter. Kitért arra is: jó, hogy bővítik az állami támogatásban részt vevők számát, de kérdés, hogy eléri-e a célját az intézkedés, és ezután azok, akik eddig fizettek, a jövőben inkább a térítésmentes képzést választják-e, és vele az állami betegellátást. A szakember úgy véli, könnyen előfordulhat, hogy a támogatás ellenére sem vállalják a fogorvosok a röghöz kötést. Inkább továbbra is magánpraxisban dolgoznak, és a jövedelmükből könnyedén kifizetik a szakképzésük díját.

A fogorvosoknak nem feltétlenül kell szakvizsgát szerezniük ahhoz, hogy elkezdhessenek dolgozni. Akár rögtön a diploma megszerzése után is praktizálhatnak önállóan.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.