Négy film, amit meg kell nézned, mielőtt egyetemre mész Felsőoktatás
Eduline

Négy film, amit meg kell nézned, mielőtt egyetemre mész

Már csak pár nap van hátra a ponthatárhúzásig, és szívesen levezetnétek a feszültséget némi filmnézéssel? Ajánlunk néhány szuper filmet, amit érdemes megnézni.

Álmodozók

A párizsi diáktüntetések idején, 1968-ban számtalan fiatal vonul utcára, hogy a francia oktatási rendszer ellen tiltakozzanak. Három diák számára azonban nem minden a harcról és az utcai ütközetekről szól: Isabelle és testvére, Theo az utcán találkoznak Matthew-val, az amerikai diákkal, aki néhány napja érkezett Párizsba.

A testvérek meghívják magukhoz a fiút - együtt fedezik fel saját érzelmi és szexuális identitásukat, megpróbálják megtalálni helyüket, megfogalmazni azokat az eszméket, amelyeket szolgálnának.

Mona Lisa mosolya

Az 1950-as évek Amerikájában járunk: a szabadelvű és bátor Katherine – akit az Oscar-díjas Julia Roberts alakít – Kaliforniából New Englandbe utazik, hogy művészettörténetet tanítson a Wellesley College leányiskolában. Azt gondolja, hogy tanítványai az állam legjobb és legtehetségesebb diákjai, így aztán hatalmas csalódás éri, amikor ráeszmél, hogy a tekintélyes intézményben a megszokottnál is konzervatívabb légkör uralkodik, ahol egy fiatal lány számára sokkal értékesebb egy eljegyzési gyűrű, mint a műveltség.

Katherine harcba kezd annak érdekében, hogy önálló gondolkodásra nevelje tanítványait, ezzel nemcsak a tanári kart, hanem a a diákok konzervatívabb tagjait is magára haragítva.

A szobatárs

Sara Iowa államból érkezett Los Angelesbe. Alig várja, hogy elkezdődjön az egyetem. Találkozik kollégiumi szobatársával, Rebeccával, aki megmutatja neki a várost, megosztja vele a ruháit.

Sara másokkal is összebarátkozik, és egyre kevesebb időt tölt a szobatársával. Egy idő után gyanakodni kezd, hogy a szobatársa talán mégsem az a bájos, kedves lány, mint akit megismert.

 Larry Crowne

A Tom Hanks által megformált Larry Crowne-t váratlanul kirúgják a munkahelyéről, így a szomszédja tanácsára beiratkozik egy főiskolára. Kiderül, hogy csupa lúzer figura jár oda. Hamarosan megtetszik neki a szónoklattant oktató, csinos Mercedes Tainot (Julia Roberts). Az sem riasztja el, hogy a nő ugyanúgy unja a tanítást, mint a férjét.

Négy film, amit kötelező megnézni még az érettségi előtt

Már az érettségire készültök, de hétvégén lazítanátok egy kicsit? Mutatunk négy olyan filmet, amit érdemes megnézni - van köztük két igazi kultfilm és egy zseniális francia vígjáték is. Moszkva tér Egy igazi kultfilm, amely 1989-ben játszódik - ez nemcsak a szocializmus utolsó éve, hanem az eddigi legnagyobb érettségi botrány ideje is.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.