Hihetetlen, de még mindig ez a film tarol a mozikban Felsőoktatás
eduline/mti

Hihetetlen, de még mindig ez a film tarol a mozikban

Még mindig tömegek nézik a Jumanji című filmet az amerikai mozikban, de ha ezen már túlvagytok, van két újdonság, amire érdemes jegyet venni.

Harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis jegybevételi listát a Jumanji - Vár a dzsungel, és ezzel a Sony Pictures minden idők ötödik legtöbb bevételt hozó filmje lett. Január harmadik hétvégéjén a film 20 millió dollárt (5,036 milliárd forintot) forgalmazott stúdiói becslések szerint. A Dwayne Johnson, Kevin Hart, Jack Black és Karen Gillan főszereplésével forgatott kalandfilm bevétele elérte a 317 millió dollárt a bemutatása óta eltelt öt hét alatt. 

A Warner Bros. stúdió 12 Strong című háborús drámája Chris Hemsworth főszereplésével 16,5 millió dollár bevételre tett szert a kasszáknál forgalmazása első hétvégéjén.

A Gengszterzsaruk című akcióthriller Gerard Butler és 50 cent főszereplésével bemutató-hétvégéjén a kasszasikerlista harmadik helyére került 15,3 millió dollár bevétellel.

Hatalmas akciókat foghattok ki: megnéztük, mennyibe kerülnek a diákjegyek a mozikban

Több száz forintot is spórolhattok, ha jó napot választotok ki a mozizásra. Összegyűjtöttük, hogy hol mennyiért nézhettek filmeket Pesten és a vidéki városok mozijaiban. A budapesti Cinema City mozikban, tehát Allee-ban, az Arénában, a Camponában, a Duna Plazában, a Westendben egységesek a jegyárak, diákkedvezménnyel 1320 forintért nézhettek meg 2D-s filmeket, a 3D előadásokra 1730 forintért ülhettek be, az IMAX 3D-s filmjei pedig 1740 forintba kerülnek szemüveg nélkül.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.