A jelentést 1760 – túlnyomó többségben akadémiai intézményekben vagy a felsőoktatásban dolgozó - megkérdezett válaszait értékelve készítette el kilenc fiatal kutató.
A válaszok alapján a legnagyobb arányban az elhivatottság, a tudományos felfedezés izgalma vonzotta a fiatal kutatókat pályájukra. A kutatási eredmények hasznosíthatósága, a tudás továbbadásának lehetősége szintén fontos szempont volt – olvasható az MTA összefoglalójában.

Kiemelik: a pályaelhagyásban a legjelentősebb tényezőt az alacsony oktatói-kutatói fizetések, valamint a kutatási források és az infrastruktúra hiányosságai jelentették. Fontos volt emellett a túlzott adminisztrációs és oktatási terhelés is. Az elemzés szerint a pályakezdő, 35 év alatti kutatók látják a legbizonytalanabbnak a jövőjüket, és ők tervezik legkomolyabban a pálya elhagyását, illetve a kivándorlást - írják.

A többi tudományterülettel összehasonlítva az orvosi terület kutatói tartották a legvalószínűbbnek, hogy öt éven belül külföldre költöznek. A kutatói pálya vonzerejét a válaszolók szerint leginkább a versenyképes fizetések, valamint a kutatói infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése erősítené. A fiatal kutatók kiszámítható kutatói pályaívet és stabil, megbízható intézményi környezetet szeretnének – derül ki az eredményekből.

A felmérést készítők kitértek a női kutatók helyzetére is: a válaszadók szerint az életpálya teljes ívében szükség volna az egyes életszakaszoknak megfelelő támogató programokra. A kutatónők hátrányait jól jelzi, hogy a nem reprezentatív mintánkban a harmincas éveikben járó férfiak közül jóval többen töltenek be vezető pozíciót, többüknek van magasabb tudományos fokozatuk, mint a nőknek. A női válaszadók 28%-a mondta azt, hogy érte már hátrányos megkülönböztetés a tudományos pályafutása során.