Már gamernek is lehet tanulni? Egyetemen, sőt középiskolában is van e-sport óra Felsőoktatás
Eduline

Már gamernek is lehet tanulni? Egyetemen, sőt középiskolában is van e-sport óra

Különböző egyetemeken, de már középiskolákban is megjelent az e-sport oktatása - és nem csak külföldön.

A gamereknek ma már nem csak játszani és versenyezni van lehetőségük, tudásukat mélyíthetik iskolai keretek között is . A kínai Jinanban működő The Lanxiang Technical School e-sport és menedzsment nevű kurzust is indított, amelyet a tizenévesek és a húszas évek elején járó fiatalok végezhetnek el. De a Texasi Egyetem hallgatói például már e-sport egyesületet is alakított. Heti négy napot gyakorolnak, hétvégente pedig más egyetemi-főiskolai gamer csapatokkal mérik össze tudásukat.

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, idén szeptemberben a Budapesti Corvinus Egyetem indított e-sport kurzust, a tárgy szabadon választható, de a tervek szerint beépülhet a tanegységlistába is.

Középiskolában is

Nem csak egyetemeken hódít az e-sport. Norvégiában a Garnes Vidaregaande Skule az ország első olyan állami középiskolája, ahol hivatalos tananyag lett az e-sport. Bár nem állami iskolában, de már itthon is megjelent a középiskolai oktatásban az e-sport. A Sportolók Alternatív Sulijában (SAS) tanuló diákok már egészen korán profi játékosokká válhatnak. Három kategóriában felvételizhetnek gyerekek: vannak élsportolók, e-sportolók és lehet kifejezetten programozónak is tanulni. Az SAS-ba járó diákok magántanulóként teljesítik a tanulmányi kötelezettségüket, képzésüket szakmailag a Magyar Esport Akadémia irányítja.

A cikk a hvg.hu Eduline Brandchannel rovatában jelent meg.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.