Bukhatjátok az állami támogatást, ha ezt a fontos feladatot elfelejtitek Felsőoktatás
Eduline

Bukhatjátok az állami támogatást, ha ezt a fontos feladatot elfelejtitek

Hamarosan kezdődik a beiratkozás az egyetemeken és főiskolákon - miért fontos, hogy erről a feladatról ne feledkezzetek meg?

A hallgatói jogviszony a beiratkozáskor jön létre - ennek az időpontjáról a felsőoktatási intézmények tájékoztatják az elsőéveseket.

Fontos, hogy az állami ösztöndíjas hallgatók csak akkor kezdhetik el tanulmányaikat támogatott (vagyis tandíj nélküli) formában, ha a hallgatói nyilatkozat aláírásával vállalják, hogy a képzési idő másfélszerese alatt megszerzik a diplomát, a végzést követő húsz éven belül pedig a felhasznált, államilag támogatott féléveknek megfelelő ideig magyarországi munkahelyen vagy magyarországi vállalkozóként dolgoznak.

Ha nem fejezik be időben a tanulmányaikat − egy hároméves alapszakot például négy és fél év alatt −, a képzési költség felét vissza kell fizetniük az államnak, ha pedig a magyarországi munkavállalásról szóló feltételt szegik meg, a teljes összeget vissza kell fizetniük.

Állami ösztöndíj? Ezeket kell vállalnotok érte a hallgatói szerződésben

Fontos, hogy tudjátok, mit kell vállalnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek a 2018-as felvételin.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.