Balog: Számos olyan képzés van, amely nem ad piacképes tudást Felsőoktatás
MTI

Balog: Számos olyan képzés van, amely nem ad piacképes tudást

A felsőoktatás és a gazdaság, a munkaerőpiac még szorosabb összekapcsolása szükséges - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Duális Képzési Tanács alakuló ülésén.

Balog Zoltán szerint ma is számos olyan képzés van, amely nem ad piacképes tudást, ezen az állapoton változtatni kell. Ezzel összefüggésben a duális képzésről elmondta, hogy a hallgató, felvételét követően, gyakorlati képzésben is részesül. Mindent, amit a duális képzésről tudni kell, itt megtaláljátok.

Közölte, a felsőoktatásért felelős államtitkárság kiírta az első pályázatokat vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére: erre 350 cég jelentkezett, ebből 248 kis- és középvállalat; 21 felsőoktatási intézmény vesz részt az együttműködésben, és 79 alapszakot érint a duális képzési forma. Az első évben, szeptembertől ezer hallgató tud majd belépni duális képzési formába - mondta a miniszter.

Beszédét követően Balog Zoltán és Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár átadta a Duális Képzési Tanács tagjainak a kinevezésükről szóló iratokat. A tanács vezetője Rudnay János, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke.

A testület feladata, hogy meghatározza a duális képzés minőségi és fejlesztési irányait, támogassa a duális képzési programok, projektek kidolgozását, hozzájáruljon a minőség- és teljesítményelvű felsőoktatás kialakításához.

A Duális Képzési Tanács megalakulását előkészítő egyik múlt évi egyeztetés után arról tájékoztatták az MTI-t, hogy két tagot az oktatásért felelős miniszter, két tagot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, egy tagot az agrárpolitikáért felelős miniszter, egy tagot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, három tagot a Magyar Rektori Konferencia, két tagot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, egy tagot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, egy tagot a Magyar Mérnöki Kamara delegál.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.