Itt vannak a részletek a diákhitel elengedésétől: kiknek jár az engedmény? Felsőoktatás
Eduline

Itt vannak a részletek a diákhitel elengedésétől: kiknek jár az engedmény?

Kik szabadulhatnak meg a diákhiteltől 2018-tól? Mennyi időre függesztik fel a diákhitel törlesztését? Itt vannak a legfontosabb információk.

Egy gyerek?

Az első gyermek vállalásakor felfüggesztik a diákhitel törlesztését, méghozzá három évre. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára korábban úgy nyilatkozott, a felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem nő, és ha valakinek mindkét típusú diákhitele van, akkor eldöntheti, hogy melyikre vonatkozzon a kedvezmény.

Két gyerek?

A második gyermeknél nemcsak felfüggesztik a törlesztést, hanem el is engedik a diákhitel-tartozás felét. Novák Katalin korábban azt mondta, a felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, sőt az örökbefogadott gyerekek után is jár a kedvezmény.

A korábban megszületett gyerekeket is "beszámítják", tehát ha egy édesanyának már van egy gyereke, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

Három gyerek?

Ha egy pár három gyermeket vállal, az édesanya diákhitelét teljes egészében elengedik.

Ilyen változásokra kell számítani 2018-ban: diákhitel és diplomás gyed

Hogyan változnak a diplomás gyedre vonatkozó szabályok 2018-ban? Milyen összegű támogatásra számíthatnak azok, akik hallgatóként vagy a hallgatói jogviszony megszűnését követő egy éven belül vállalnak gyermeket? Mennyivel emelkedik a diplomás gyed összege 2018-ban? Az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésen tanulók/tanultak esetében havi 126 350 forintra emelkedik.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.