Kiderült, eddig hányan szabadultak meg diákhitel-tartozásuktól az új szabály miatt Felsőoktatás
Eduline

Kiderült, eddig hányan szabadultak meg diákhitel-tartozásuktól az új szabály miatt

Január elseje óta 30 nagycsaládos nő tartozása szűnt meg, mindannyian a szabad felhasználású diákhitel1-et vették igénybe.

Ezt közölte a Diákhitel Központ (DK) a 24.hu-val, amely emlékeztet arra, hogy Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára tavaly októberben arról beszélt a köztévében, hogy a háromgyermekes nők könnyítése mellett az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyereknél pedig emellett a tartozás felét is elengedik, az intézkedések pedig akár százezer embert is érinthetnek.

A Diákhitel Központ közlése szerint a törlesztési kötelezettség szüneteltetésében 2018-ban összesen 6 282 diákhitel1-es és 119 diákhitel2-es ügyfél részesült.

Itt vannak a részletek a diákhitel elengedéséről: ők szabadulhatnak meg a tartozástól

A két gyermeket vállaló nők diákhitelének felét, a háromgyermekes nők diákhitel-tartozását pedig teljesen elengedik 2018. január 1-től, de nem ez az egyetlen változás. Kedden megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely szerint a diákhitellel rendelkező nők esetében 2018.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.