Bejelentette lemondását a CEU rektora, egy év múlva távozik Felsőoktatás
Eduline

Bejelentette lemondását a CEU rektora, egy év múlva távozik

John Shattuck, a CEU elnök-rektora ma jelentette be, hogy a most kezdődő tanév végén, a CEU fennállásának 25. évfordulója után elköszön tisztségétől.

„Nagy várakozással tekintek a CEU 25. éve elé” – mondja John Shattuck a CEU közösségének írt levelében. „Ez az év teszi majd fel a koronát elnök-rektori tevékenységemre. Izgalmas teendők állnak előttünk. Megerősítjük a nyílt társadalmak iránti elkötelezettségünket, amelynek jelentőségét drámai módon illusztrálja a menekültválság és a demokrácia intézményét próbára tevő kihívások” – írja a CEU elnök-rektora.

Levelében felhívja a figyelmet a CEU Budapest belvárosában álló campusának felújítására is, valamint a CEU az oktatás és a kutatás területén nyújtott kiemelkedő teljesítményével kivívott nemzetközi elismertségére. A CEU új, interdiszciplináris képzéseit a kognitív tudomány és a hálózattudomány terén például a világ legjobbjai között tartják számon.

„Hálás vagyok azért a kreativitásért és kemény munkáért, amellyel a CEU közösségének tagjai hozzájárulnak ezen izgalmas és előremutató célok megvalósításához, és nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk azon, hogy az előttünk álló év a folytatódó átalakulás és az eredmények időszaka legyen egyetemünk számára” - írja Shattuck zárszavában.

Shattuck vissza szeretne térni az Egyesült Államokba, ahol könyvet ír majd a demokrácia problémáiról, olyan témákat is érintve, amelyeket „A demokrácia határai” elnevezésű sorozat konferenciái is tárgyalnak idén az egyetem fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek fénypontjaként.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.