Újabb szak, amit csak a  Nemzeti Közszolgálati Egyetem indíthatna Felsőoktatás
Eduline

Újabb szak, amit csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem indíthatna

A kormány kizárólag a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet jogosítaná fel arra, hogy államtudományi képzést indíthasson – ezt elfogadhatatlannak tartja a Dékáni Kollégium és az erre vonatkozó előterjesztés visszavonását kérik.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem díszkivilágításban

Meglepődtek a dékánok azon a törvényjavaslaton, melynek lényege, hogy a bevezetésre kerülő osztatlan államtudományi képzést csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lehetne indítani. Az Állami- és Jogtudományi Karok Dékáni Kollégiumának állásfoglalása szerint ez elfogadhatatlan, ezért a törvényjavaslat visszavonását kérik.

Mint írták, a jogászképzésnek Európában és Magyarországon is szerves és nélkülözhetetlen részét képezi az államtudományi képzés, a kettőt nem lehet egymástól elválasztani. „Megalapozatlan és egyértelműen elutasítandó, hogy az államtudományi és közigazgatási szakokat kizárólagosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktassák” – áll a nyilatkozatban.

A Kollégium továbbá azt is sajnálatosnak tartotta, hogy a törvényjavaslatot sem a Magyar Rektori Konferenciával, sem a Magyar Tudományos Akadémiával, sem az érintett egyetemek vezetőivel nem egyeztették.

Patyi András, az NKE rektora már úgy reagált, hogy „az egyetem államtudományi felsőoktatási intézménnyé történő átalakítása a közszolgálati életpálya kialakítását szolgálja és nem veszélyezteti más jogászképző intézmények munkáját”.

A rektor kifejtette: hosszú ideig szoros kapcsolat volt a jogász és a közigazgatási képzések között, de azt 2005-ben a Magyar Bálint által vezetett oktatási kormányzat egyesítette: egy jogi és igazgatási képzési területté. Ennek a szétválasztását kezdte meg 2011-ben a kormány, és elindult a jogászképzés, valamint a közigazgatási, katonai, rendészeti képzések külön pályára állítása.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek az NKE államtudományi felsőoktatási intézménnyé történő átalakításáról szóló javaslatot.

Az NKE további kedvezményeket is kapott, többek között azt, hogy már nincs a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz kötve, így akár olyan szakokat is indíthat, amit rendre elutasított az MAB. A közszolgálati egyetemnek lehet, amit senki másnak

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.